Üdvözöljük a Kiliti határban




Filozófiánk

SZAKÉRTELEMMEL GONDOZVA

Növényeinket és talajainkat nagy becsben tartva törekszünk modern, hatékony és fenntartható gazdálkodást folytatni. Magunkat és munkatársainkat folyamatosan képezzük, hogy a lehető legjobb gazdálkodók legyünk.






ÚJ TAVASZ MEZŐGAZDASÁGI KFT.

Alapítva: 1961


1949-ben alakult meg a Dózsa Tsz a volt uradalmi cselédek összefogásából. Majd 1953-ban volt az első Tsz szervezés, akkor sokan beálltak a Dózsába. 1956-ban a forradalom után sokan kiléptek. 1959-ben volt a második Tsz szervezés, amikor a Dózsába visszamentek akik '56-ban kiléptek.

A faluban a módosabb gazdák a szervezés hatására megalakították a Petőfi Tsz-t, mert nem akartak a proletárokkal egy Tsz-ben lenni.

1962-ben a két Tsz egyesült, Új Tavasz Tsz néven. Az Elnök Dudás Károly, az elnökhelyettes Gondán József, a főagronómus Nagy Sándor, a főkönyvelő Fekete Sándorné lett.

1963-ban jött főállattenyésztőnek Kósz József, aki Nagy Sándor 1968-as nyugdíjba vonulása után főagronómus, majd Dudás Károly leszázalékolása után Tsz elnök lett. A főkönyvelő 1968-tól Takács Józsefné.

2004-ben holland és angol befektetők megvásárolták a Tsz-t, de a földek továbbra is a magánemberek tulajdonában maradtak. Az elnök Kalfsbeek Harm lett egészen a 2014-es átalakulásig, onnantól pedig ügyvezetőként irányítja az immár Kft-ként működő, 100%-ban magyar tulajdonú társaságot.





Gabona


Évente mintegy 7-10.000 tonna saját termelésű gabonát állítunk elő, ISCC fenntarthatóságot igazolhatóan.

Fő terményeink: őszi búza, őszi káposztarepce, napraforgó, kukorica.

Gabona szárítás


GSI Top Dry szárítónkkal vállalunk takarmánykukorica bérszárítást a Papkuta majorban.





Földtulajdonosaink részére

Fontos tudnivalók


Az általános adatvédelmi rendelet, hivatalosan Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról,(angolul: General Data Protection Regulation, röviden: GDPR) az Európai Unió rendelete, amely az EGT területén tartózkodó természetes személyek személyes adatait védi és rendelkezik a tagállamok közötti szabad információáramlásról. Haszonbérlőként társaságunk kezeli a haszonbérbeadóink adatait. Az alábbiakban tájékozódhat az adatkezelési szabályzatunról.




Új Tavasz Mezőgazdasági Kft.


 8600 Siófok, Béke tér 1.

Adószám: 24828549-2-14

​ +36 (84) 322-133

​ info@ujtavasz.hu

Kérdése van? Segítünk!

Adatvédelmi nyilatkozat

Close
Ugrás az oldal tetejére